1051 Budapest, Zrínyi utca 3.

Tel.: (1) 8869-300, E-mail: ogyei@ogyei.gov.hu

1372 Postafiók 450.

ENGLISH

Kis és középvállakozások (KKV-k) számára nyújtott igazgatási szolgáltatási díjkedvezményről szóló tájékoztatás

Az emberi alkalmazásra kerülő gyógyszerekről és egyéb, a gyógyszerpiacot szabályozó törvények módosításáról szóló 2005. évi XCV. törvény (a továbbiakban: Gytv.) 25/B. § (2d) bekezdése alapján a kis- és közepes vállalkozást, amely olyan magyarországi gyógyszergyártási engedéllyel rendelkezik, mely engedély nem kizárólag csomagolásra, illetve gyártási tétel felszabadításra vonatkozik, a Gytv. 1. számú mellékletében meghatározott eljárásokért az ott meghatározott szolgáltatási díjtétel 50%-ának megfelelő összegű befizetési kötelezettség terheli.

A kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Kkv. tv.) 3. §-a határozza meg a kis- és középvállalkozások (KKV) kritériumait. E szerint az a vállalkozás, amelynek

a) összes foglalkoztatotti létszáma 250 főnél kevesebb, és

b) éves nettó árbevétele legfeljebb 50 millió eurónak megfelelő forintösszeg, vagy mérlegfőösszege legfeljebb 43 millió eurónak megfelelő forintösszeg, KKV-nek minősül.

Azon vállalkozás esetében, amelynek partner- vagy kapcsolódó vállalkozásai vannak, a fent meghatározott adatokat az összevont (konszolidált) éves beszámoló alapján, ennek hiányában a vállalkozás nyilvántartása alapján kell meghatároznia.

A Kkv. tv. 5. § (3) bekezdés értelmében amennyiben egy vállalkozás éves szinten túllépi a meghatározott foglalkoztatotti létszám vagy pénzügyi határértékeket, vagy elmarad azoktól, akkor ennek eredményeként csak abban az esetben veszíti el, illetve nyeri el a közép- és kisvállalkozói minősítést, ha két egymást követő beszámolási időszakban túllépi az adott határértékeket vagy elmarad azoktól.

A Gytv. 35/A § rendelkezései szerint a kedvezmény csekély összegű (de minimis) támogatásnak minősül, amely a 1407/2013/EU bizottsági rendelet szabályaival összhangban nyújtható. Az egy és ugyanazon vállalkozásnak minősülő vállalkozások részére az 1407/2013/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó, Magyarországon odaítélt csekély összegű támogatás bruttó támogatástartalma nem haladhatja meg a 200 000 eurónak megfelelő forintösszeget, figyelembe véve az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikk (8) és (9) bekezdését.

A meghatározás további részletszabályait a Gytv. és a Kkv. tv. határozza meg.

Az OGYÉI a partnerei nyilatkozata alapján fogadja el, ha a vállalkozás KKV-nek minősül, emellett külön a folyó és az azt megelőző két évben igénybe vett de minimis támogatás(ok)ról szóló nyilatkozatot a csatolt formában kérjük kitölteni.

A nyilatkozatokat – KKV-nak minősülés és „de minimis” nyilatkozat - az adott évre vonatkozóan január 20-ig várjuk Hivatali Kapun benyújtva, így a január 31-ig fizetendő fenntartási díjakat már ennek megfelelően számlázzuk ki. Új vállalkozások esetében év közben is benyújthatók a nyilatkozatok.

Folyó év végén az OGYÉI igazolást állít ki az így nyújtott 50 %-os díjkedvezményről, melyet Hivatali Kapun keresztül küldünk ki. Ez az igazolás a jövő évi nyilatkozat alapját képezheti a „de minimis támogatások igénybevételéről”.

Frissítve: 2019.11.22 11:09